2010. március 24., szerda

Februári események

A február javarészt farsangolással telt, mindhárom intézményünkben jelmezekbe bújtunk és próbáltuk elűzni a telet.

A sort a Pattogósban kezdtük 18-án a felsősök farsangoltak, majd 19-én a 9-10. osztályosok folytatták a tél elűzését, akik filmeket, filmsztárokat jelenítettek meg, filmes kérdőíveket töltöttek ki, a büfében filmes szendvicseket, üdítőket vehettek (pl. a Mátrix szendvicsnek nagy sikere volt), 25-én pedig az alsósok is megtartották saját mulatságukat. A Neptunban is 3 farsangi rendezvény volt, külön az alsósoknak (20-án), a felsősöknek (26-án) és a szakiskolásoknak (27-én).

Mindhárom rendezvényt színvonalas produkciók, táncok, énekek színesítették, melyeket iskolánk tanulói adtak el, és természetesen a jelmezes felvonulás, értékelés sem maradhatott el. Láthattunk számos királylányt, bohócot, állatkákat, hétfejű sárkányt, rágógumi automatát, és számos ötletes jelmezest. Az óvodában is sor került a farsangra 25-én, ahol szintén nagy mulatságot tartottak, és ötletes jelmezek készültek.

A farsanghoz kapcsolódóan a Neptunosok közül néhányan részt vettek a kerületben megrendezendő Farsangi Fesztiválon (február 15-18. között) is a Pestújhelyi Közösségi Házban, ahol különféle kategóriákban mutathatták meg tehetségüket. 2 tánccsoport (4-5. és 8. osztályosok) mutatkozott be akrobatikus tánccal, ők Heimné Jászfalvi Orsolya felkészítésével készültek, Makay Kiara (3. c) egy angol dalt adott elő, őt Kalmárné Kustor Ibolya készítette fel, és Elek Zoltán (3. c) a versmondás kategóriában indult, Lakatosné Domokos Andrea felkészítésével.

Mindezeken kívül más események is színesítették a februárt, néhány versenyen is részt vettek tanulóink. Megfordultak kerületi matematika, kémia, idegennyelvi, rajz, komplex és szép magyar beszéd versenyen.

Szép eredmények is születtek:
- február 2. Szép magyar beszéd iskolai forduló
5-6. o.: 1. Ötvös Henrietta 5. b
2. Lovász Tamás 6. c
3. Poesz Nikolett 5. b
7-8. o.: 1. Kovács Bernadett 8. c
2. Szalay Henrietta 7. c
3. Labbancz Roxána 8. b
- február 9. Szép magyar beszéd kerületi forduló
Ötvös Henrietta 5. b 3. helyezés
- február 10. kerületi idegennyelvi (angol)verseny
Szoták Soma 7.c 3. helyezés
- VIII: Budapesti Komplex tanulmányi verseny
(február 17. SNI-s diákoknak) 6. helyezés
Laczkó Dóra 9.d
Vas Gergő 10. b
Novotnik Tamás 10. b
- kerületi német verseny továbbjutói
Varga Barnabás 7. c
Horváth Zina 7. c
- kerületi kémia verseny
Szoták Soma 7.c 2. helyezés
- kerületi rajz verseny
Varga Zsombor 5. c 2. helyezés

A versenyeken kívül ellátogattunk néhány rendezvényre, részt vettünk a kerületi csomópont átadásán a Csokonai Művelődési Házban, megtekintettük az Országházat, és jártunk Csokimúzeumban is.